Húsz perc maradt a reggeli büfé nyitásáig, és a melegítőpult még félig üres volt. A konferenciacsoport buszai fél hétre jelezték magukat, 140 vendég, akik közül a fele rántottát akar majd, a másik fele zabkását, és mindenki kávét. Negyven tojást vertem fel egy nagy rozsdamentes üstben, a szalonna a sütőben sercegett, a dinnye még egészben gurult a vágódeszkán.
„A konyhában sosem az idő kevés, hanem a figyelem” – ezt a séfünk mondta az első hetemben, amikor egy kicsapódott hollandi mártás fölött álltam majdnem sírva. Akkor nem értettem. Azóta minden reggel eszembe jut, amikor a falióra hatot mutat, és lehozzák a recepcióról az aznapi létszámot.
Egy szállodai reggeli egészen más műfaj, mint egy esküvői vacsora. Nincs fogás, nincs tálalási sorrend, csak egy hosszú pult, amelynek két és fél órán át mindig tele kell lennie. Aznap sikerült: hat óra huszonhétkor az igazgató megkóstolt egy szelet sült paradicsomot, és csak bólintott.
A csúcs után, a személyzeti asztalnál egy egészen más határidő került szóba, amiről addig a kollégáimnak nem beszéltem.
A szekhelycentrum.hu nevét aznap hallottam először, Nórától, a cukrászunktól, miközben a megmaradt vajas kifliket dobozoltuk a délutáni műszaknak. Elmeséltem neki, hogy tavasz óta tervezem: hétvégente kisebb családi ünnepekre és céges ebédekre főzök, és a könyvelőm szerint ehhez egy kis céget érdemes alapítanom. A papírokat november végéig be akartam adni, október közepén viszont még mindig nem volt meg a legfontosabb, a cím.
Albérletben lakom, egy harmadik emeleti, kétszobás lakásban, és a tulajdonos hallani sem akart arról, hogy a cégem oda legyen bejegyezve. Meg is értettem. Egy idős úr, aki a nyugdíja mellé adja ki a lakást, és nem szeretné, hogy a postaládájába egy idegen vállalkozás hivatalos levelei érkezzenek. Attól még ott ültem egy félkész cégalapítással és egy egyre közelebb kerülő határidővel, és éjszakánként azon gondolkodtam, kitől kérhetnék szívességet.
„Ne a lakásodon gondolkodj, neked székhely szolgáltatás kell” – mondta Nóra, és már nyúlt is a telefonjáért. Kiderült, hogy a sógora évek óta így intézi a kis cégét, és Nóra tőle hallott erről az oldalról. Bevallom, először gyanakodtam. Azt hittem, ilyesmi csak nagy cégeknek való, akiknek ügyvédjük, titkárságuk és tárgyalótermük van, nem egy szakácsnőnek, aki a szabadnapjain pörköltet főz egy keresztelőre.
Este, a műszak után a kanapén olvastam végig az oldalt, a lábamat egy párnán pihentetve. Két dolog győzött meg. Az egyik a levelek sorsa volt: az oldal szerint minden hónapban postázzák a cégnek érkezett küldeményeket oda, ahová az ügyfél kéri, akár egyenesen a lakására, és ezt a csomagok alapból tartalmazzák. Nekem, aki hajnalban kelek és délután alszom, ez fontosabb volt minden másnál, mert nem tudnék hetente beugrani valahová a borítékokért. A másik a hozzájáruló nyilatkozat volt, amit online adnak ki, vagyis nem kellett szabadnapot kivennem ahhoz, hogy elinduljon a dolog.
Másnap a szünetemben felhívtam őket, a hűtőkamra mellett, ahol a legjobb a térerő. Aki felvette, nem sietett, végighallgatta, hogy rendezvényekre akarok főzni, és elmondta, milyen hosszú csomagok közül választhatok. A székhely szolgáltatás oldalán utána még egyszer átnéztem mindent, mielőtt döntöttem, mert szeretem, ha egy recept előtt ott van előttem az összes hozzávaló.
A cégalapítási papírok végül egy héttel a határidő előtt mentek be. A tulajdonosnak megírtam, hogy nem lesz cég a lakásában, és erre egy mosolygós arcot küldött vissza. Azóta a hivatalos levelek havonta egyszer, egy borítékban érkeznek, és nem kell attól tartanom, hogy egy fontos értesítés egy idegen postaládában kallódik. Az első megrendelésem egy ballagási ebéd volt, harminc főre, és amikor a számlát kiállítottam, furcsa büszkeséget éreztem a saját cégem nevét látva a lap tetején.
A séfünk mondata azóta kiegészült bennem. A konyhában tényleg a figyelem a szűk keresztmetszet, és pont ezért jó, ha az ember nem pazarolja olyan ügyekre, amelyeket más jobban el tud intézni. A szekhelycentrum.hu levette a vállamról a papírok egyik felét, én pedig maradhattam ott, ahol a legjobban értek a dolgomhoz: a tűzhely mellett, húsz perccel a büfé nyitása előtt.