Nagyon szeretek utazgatni. Az a legnagyobb vágyam, hogy a világ összes országát láthassam egyszer. Eddig csak tizenhét országban volt szerencsém járni, tehát az álmom elérésétől még nagyon messze járok. A legnagyobb akadály számomra a pénz. Turistának lenni nem olcsó mulatság, hiába nincsenek nagy igényeim. Mindig arra törekszem, hogy a legolcsóbb szállodát sikerüljön megtalálnom. Sosem szállok meg öt csillagos, előkelő hotelekben, hiszen nem azért megyek egy adott helyre, hogy a hotelben ücsörögjek, hanem, hogy belelássak az ottani emberek világába, az épületeket megcsodáljam, valamint, hogy sikerüljön megismernem az adott kultúra sajátosságait.

Az indiai utam alatt rá kellett ébrednem arra, hogy az emberek milyen mértékben tesszük tönkre a bolygónkat. Elmondhatatlan mennyiségű szemét van szétszórva abban az országban. Sokszor Budapestet is borzasztóan koszosnak látom, de az indiai utcákhoz képest patyolat, ami itt van. Az indiai látogatásom óta egészen máshogy állok a környezetvédelemhez, sokkal komolyabban veszem. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbet szemeteljek, ha tehetem az újrahasznosítható csomagolású termékeket választom, valamint arra is törekszem, hogy csökkenjen a károsanyag-kibocsátásom. A környezetkímélést mindig fontosnak tartottam, azonban most már sokkal tudatosabban állok a dologhoz, az életmódomat megpróbálom eszerint alakítani. Az utóbbi időben elgondolkodtam, hogy a házamat is sokkal környezetkímélőbbé kellene tennem. Nem kellett sokat töprengnem rajta, hamar eszembe jutott a napelem rendszer, mint tökéletes modern energiatermelési eszköz.

Nem haboztam sokáig, gyorsan felhívtam Szilvit, az egyik jó barátnőmet, aki nemrég szereltetett a házára napelemeket. Úgy gondolom, hogy sokkal jobb a barátoktól tanácsot kérni, mint csak úgy, találomra választani a kivitelezők közül. Szilvi jó szívvel ajánlotta azt a céget, akiket ők is megbíztak, hiszen teljes mértékben elégedettek voltak velük. A vállalatnak van internetes oldala is, amit a barátnőm elküldött nekem, hogy olvassak utána a részleteknek.

A napelemrendszer.info oldalon leginkább az 5 kw napelemes rendszer ár részleteiről szerettem volna pontos infókat beszerezni. Hiába keresgéltem, erről semmi konkrétumot nem tudtam meg, viszont egyéb hasznos tudnivalókról értesültem. A weboldalon három személy történetén keresztül ismerhettem meg az 5 kW-os napelem rendszer működését, a kivitelezést, a megtérülést és a tervezést. János, az egyik bemutatott személy, aki már büszke napelem rendszer tulajdonosnak mondhatja magát. János már a ház fűtését is a napelemek segítségével oldja meg. Ez jócskán csökkenti az otthona károsanyag-kibocsátását. Én jelenleg cserépkályhával fűtöm a lakásomat, ami nagyon kellemes meleget ad, azonban ezáltal rengeteg füstöt bocsájtok ki a kéményemen. János történetének a hatására én is elgondolkodtam rajta, hogy milyen jó lenne, ha a nap energiájának a segítségével melegíteném fel az otthonomat.

A valós történetek meghozták a kedvem a napelem rendszer megvásárlásához, de persze ehhez nem csak kedv kell, hanem anyagi háttér is. Sajnos a weboldalon az 5 kw napelemes rendszer árakról nem sikerült információkat beszereznem, mivel először árajánlatkérő űrlapot kell kitölteni. Ebből arra következtettem, hogy az árak minden esetben személyre szabottak, hiszen az űrlapon az éves áramfogyasztást is meg kell adni. Ezt az űrlapot kitöltöttem, tehát megtettem az első lépést, már csak a válaszra kell várnom. Nagyon remélem, hogy a válasz nem lesz elszörnyülködtető, mivel már nagyon beleéltem magam, nagy csalódás lenne, ha végül mégsem tudnám megvenni az elemeket.

Attól nem félek, hogy nagy anyagi veszteség lenne számomra a napelem rendszer megvásárlása, hiszen az energiahatékonyság nem csak a környezet szempontjából tud előnyös lenni, hanem anyagi értelemben is. A fotovoltaikus rendszer rendkívül jó befektetés, hiszen megközelítőleg tíz éven belül visszahozza a befektetett pénzt. A napelemek folyamatosan termelik az áramot, és természetesen nem csak annyit, amennyire az adott háztartásban szükség van. A pluszba termelt áram a hálózatra töltődik, amiért a szolgáltatónak fizetnie kell. Ennek értelmében a napelemekkel rendelkező személyek is energiatermelővé válnak, amivel pénzt lehet keresni, illetve a havi villanyszámláktól is meg lehet szabadulni. A téli hónapokban előfordulhat, hogy nem termelődik elegendő áram, azonban szerintem az sem rossz, ha csak egy alacsony összeget kell befizetni.

A napelem rendszerek megfelelő, igényes kialakítása lényeges ahhoz, hogy a beruházás valóban megtérülő legyen, hiszen ha egy-két éven belül tönkremegy a berendezés, akkor biztosan nem hozza vissza az árát. A jól felszerelt és minőségi alkatrészekből álló napelem rendszert akár még az unokák is használhatják, tehát ez egy időtálló dolog tud lenni. Az említett vállalat japán technológiával dolgozik, ami szerintem elegendő garancia a minőségre. Bízom benne, hogy ezek a kivitelezők profi munkát végeznek.

A napelem rendszer megvásárlása előtt mindenképp szükséges a helyszíni felmérés, hiszen nem minden épület megfelelő a napelemek optimális működéséhez. A ház tetőszerkezetének elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy elbírja a tartószerkezetet és a modulokat, de az sem mindegy, hogy hol vannak az elektromos rákötési pontok, valamint, hogy van-e valami, ami árnyékot vethet a modulokra. Ezeken talán még lehetne segíteni, azonban megfelelő tájolásúnak kell lennie a tetőnek, emellett jónak kell lennie a tető dőlésszögének. A szakemberek ezeket helyszíni felmérésen vizsgálják át. Azonban akkor sem kell elkeseredni, ha a ház tetőszerkezete nem felel meg a szigorú kritériumoknak, hiszen a napelem rendszert akár a garázstetőre, vagy a földön található állványrendszerre is be lehet szerelni.

Várom a cég válaszát és reménykedem benne, hogy hamarosan az én házam teteje is tele lesz napelemekkel.