A legjobb barátnőm esküvőjét szervezzük jövő nyárra. Mivel a leendő férj külföldi, mindenképp olyan helyszínt keresünk, ahol a nem magyarországi vendégeket egyszerűen el lehet majd szállásolni. A helyszín keresése közben viszonylag sok olyan szállodát találtunk, ahol egyrészt lehetőség van erre, másrészt van olyan rendezvénytermük, amely megfelel a pár igényeinek, elég ember befogadására képes, jól főznek a konyhán, biztosítanak csoki szökőkutat stb. 

A barátnőm rajong a lufikét, így az is az alapkritériumok egyike, hogy a dekorációban feltétlenül legyenek hatalmasra fújt bézsszínű léggömbök; ugyanezen igényét kiterjesztette a lánybúcsúra is. Engem némi aggodalommal töltött el a gondolat, hogy a közelgő lánybúcsúra nekem kell majd szájjal felfújni az összest. Emlékszem, már gyerekkoromban is főképp azért utáltam a lufikat, mert elfáradtam és szédültem, mire sikerült elég nagyra fújni egyet (arról nem is beszélve, hogy végig rettegtem a pillanattól, mikor majd jól az arcomba robban).

Mikor közöltem a lánybúcsú szervezésében segédkező másik barátnőmet, kinevetett, hogy ilyesmin aggodalmaskodom. Szerinte manapság szerencsére nem kell olyan barbár módszerekhez folyamodni, mint a lufik szájjal történő felfújása. Egy héliumos gázpalack beszerzése és használata is szinte gyermekjáték, ráadásul a héliumos lufi szépen lebeg, és még vicces is, ha a beszívása után elváltozott hangunkon megszólalunk. Ez a barátnőm ajánlotta a Gázpalackfutárt.

Én még abban a tévhitben éltem, hogy egy héliumos gázpalack beszerzése nehéz folyamat, azonban a Gázpalackfutár weboldalát böngészve rádöbbentem, hogy igazából bármilyen gázpalack vásárlása sokkal egyszerűbb, mint gondoltam. Csak ennél a szolgáltatónál legalább nyolcféle különböző típusú gázpalack közül lehet választani, a hélium palackokon túl vásárolható náluk oxigén-, argon-, nitrogén-, corgon- vagy a klasszikus PB palack is akár. Ráadásul Budapest területén – és 20 kilométeres vonzáskörzetében – házhoz is szállítanak. Telefonon és e-mailen keresztül is elérhetőek, de akár visszahívás is igényelhető náluk, ami szerintem egy rendkívül értékelhető gesztus.

A weboldal áttekinthető, könnyedén megtaláltam bármit, amit kerestem, minden fontos információ néhány kattintással elérhető. Percek kérdése volt csupán, és máris sikerült kedvező áron házhoz rendelni a nekünk megfelelő paraméterekkel rendelkező héliumos gázpalackot.

Nagyon megnyugtató, hogy így tényleg nem kell sem azon aggódnom, hogy szájjal kell felfújnom a lufikat, sem azon, hogy hogy fogok héliumot beszerezni, hanem már úton van hozzánk a megfelelő gázpalack!