Idén teljes mértékben belföldi nyaraláson gondolkoztunk, ezért jött szóba a főváros. Többször jártunk már Budapesten, de viszonylag messze lakunk onnan és ezért sosem tudtunk még igazán szétnézni. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy nyolc éjszakára megszállunk egy szállodában a belvárosban. A szálloda gyönyörű volt és nagyon jó az elhelyezkedése, ezért a legtöbb tervben lévő látnivaló sétatávolságon belül volt. Természetesen vettünk jegyet is a tömegközlekedési eszközökre, hogy ne érjen minket semmi váratlanul. Mivel hallottam, hogy a környéken sok a masszázs szalon, ezért amint megérkeztünk a városba már keresgéltem is. Nagyon szerettem volna igénybe venni egy olajos testmasszázst Budapest belvárosában.
Az olajos testmasszázs Budapest kifejezésekre számos thai masszázsszalont kidobott a kereső, de engem mégis egy keresési eredmény fogott meg igazán. Ez a Karma Thai Massage szalon volt. A linkre kattintva egy lilás színvilágú oldal köszöntött, ahol az első szembetűnő kiírás a két szalonjuk címének feltüntetése volt. Az oldalon lejjebb görgetve látható, hogy fontos számukra a fertőtlenítés, ami tényleg nem utolsó szempont, pláne a jelenlegi vírushelyzetben. Amit eddig nem is tudtam az olajos masszázsról az az, hogy legtöbben a téli hónapokban veszik igénybe ezt a fajta kezelést, de nem jelent gondot nyáron sem. Illetve még egy olyan érdekes információval is gazdagabb lettem, hogy az olajos testmasszázs hasonlít a svédmasszázsra. A kezelés alatt nem tekerő mozdulatokat végeznek a masszőrök, hanem gyúró, nyomó és simító mozdulatokat, ami egy olyan érdeklődő számára érdekes lehet, aki sűrűn jár masszíroztatni, mint én.
Már hónapok óta látom, hogy a bőröm fakó, élettelen. Nemrégen kezdtem el olvasgatni a témában és akkor láttam, hogy ajánlják erre is az olajos testmasszázst. Rengeteg jótékony hatása van még, mint pl. a relaxáció, a merev izmok ellazulása, a vérkeringés javulása stb. Az oldal annyira jól van felépítve, hogy nem kell külön keresgélni az árakat, minden egyes masszázstípusnál fel vannak tüntetve a 60, 90 perces árak, illetve bérletvásárlási lehetőséget is kínálnak, ami jó lehet visszatérő ügyfeleik számára. Sajnos én ezt nem tehetem meg, mivel messze lakom. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mit tudnak ezek a masszőrök. Gyorsan megnéztem az online időpontfoglaló rendszerükben, hogy a következő néhány napra mikor van szabad időpontjuk. Kiválasztottam azt az idősávot, ami nem ütközött a programjainkkal. Budapestre való érkezésünk harmadnapján mentem el a szalonba, hogy kipróbálhassam életem első olajos testmasszázsát.
Azt kell, hogy mondjam, nem csalódtam, amikor végre ott ültem a szalonban és vártam a soromra. Maga a szalon is nyugtató hatással bír a maga egyedi színvilágával és bútorzatával. A testmasszázs hihetetlen kellemes volt, jó munkát végzett a masszőr is. A 90 perces szolgáltatást választottam, mivel egyszer járok erre, nem szerettem volna, ha kevésnek bizonyulna a 60 perces. Ezért összesen közel 15ezer forintot fizettem, de úgy gondolom, hogy teljesen megérte kipróbálni milyen is egy olajos testmasszázs Budapesten. Kellemes élményemnek hála otthonom környékén is keresni fogok egy olajos testmasszázst végző szalont, de ha eljövök a későbbiekben a fővárosba és lesz időm rá, akkor nem fogom kihagyni a Karma Thai Massage szalon látogatását sem.