Tavaly nyáron egy hetet töltöttünk Budapest egyik szállodájában. Az első pár napunk nagyon nyugodtan telt, mígnem a nyaralásunk negyedik napjának reggelén egy furcsa dolgot vettünk észre a szállodai szobánkban.
A kisfiam fogat szeretett volna mosni de nem tudott, mert nem jött víz a csapból, és szólt nekem, hogy menjek oda és nézzem meg. Amint láttam, hogy tényleg nem jön belőle víz azonnal mentem a vécéhez,mosogatóhoz és az összes vízzel működő háztartási eszközhöz hogy kipróbáljam őket, hátha működnek, de a próbálkozásaim sikertelenek voltak. Szóltam a szállodának hogy valami baj van, mert nem működik semmi a szobánkban. Intézkedtek is és vízszerelő szakembereket hívtak, hogy megnézzék mi lehet a probléma.
A szálloda a Vízszerelés.Net oldalától kért segítséget, akik nagyon rövid időn belül kiértek a helyszínre, és elkezdték felmérni a helyzetet. Fogalmam sem volt, mégis mi lehetett a probléma, de az egyik szakember azt mondta, hogy ez valószínűleg dugulás lesz, és csatornakamerázás segítségével tudnak majd ezen segíteni. Ahogy meghallottam ezt a szót, teljesen ledöbbentem, hiszen lehet, hogy tudatlan vagyok ehhez, de soha életemben nem hallottam még a csatornakamerázás módszeréről, de megbíztam a csapatban, így biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz. Elmagyarázták, hogy egy száloptikás kamerát engednek majd le a csőbe, aminek segítségével látható lesz a cső belseje és igencsak közelről megtudják majd mondani, hogy mégis hol jöhetett létre a dugulás.
A valóságban is ez történt, és a csapat hamar elhárította a dugulást és megoldotta a problémát. Eleinte nagyon megijedtünk a probléma észrevétele után, de örülünk hogy ilyen hatékonyan és rugalmasan meg tudták oldani. Ha bármikor vízszereléssel kapcsolatos problémánk adódna otthonunkban, akkor biztos, hogy a Vízszerelés.Net csapatának segítségét fogjuk kérni.