A férjemmel mindig nagyon korán elkezdjük tervezni az évben esedékes nyaralást. Egyrészt nem vagyunk az utolsó pillanatban való szervezés hívei, másrészt korai foglalásnál általában kedvezőbbek az árak. Szokás szerint nyáron külföldre utazunk, télen pedig ellátogatunk valamilyen hazai tájegységre, hiszen fontos megismernünk Magyarország rejtett szépségeit is. Elsőként mindig a szállásnak nézek utána, hiszen ha nincs hol aludnunk, onnantól nem releváns az egész terv, legyen a választott úticél bármennyire is gyönyörű. Így tettem most is, és szerencsére volt szabad hely abban a szállodában, amit kinéztem, ráadásul a nekünk legalkalmasabb időpontban. Le is foglaltam gyorsan, nehogy elkeljen a szoba, és egyre jobban kezdtem várni a nyaralást, bár még sok idő volt addig.

Azonban gyorsabban elteltek a napok, hónapok, ahogyan azt gondoltam, és hipp – hopp elérkezett a nyaralás napja. Csodálatos öt napot töltöttünk a tengerparton a férjemmel, és egyikünk se szeretett volna hazajönni. Az utolsó estén elmentünk egy elegáns étterembe, hogy méltóképpen zárjuk ezt a pihentető pár napot. Ízletesebbnél ízletesebb fogásokat kóstoltunk, ám ekkor beütött a krach. Ahogy haraptam az ételembe, valami roppanást éreztem a számban, és megtörtént az, ami ezelőtt soha: bizony, kitört a fogam. Innentől nagyon örültem annak, hogy másnap megyünk haza, mert borzasztóan éreztem magam egy hiányzó foggal.

A férjemmel rögtön neki is kezdtünk a fogászat keresésének, hogy amikor már otthon vagyunk, ne kelljen ezzel időt tölteni, hanem rögtön cselekedni tudjunk. Találtunk is egy rendelőt, amely a bemutatkozása alapján szimpatikus volt mindkettőnknek, mert az általuk képviselt értékek nagyban megegyeztek a mieinkkel. Mivel tudtuk, hogy mire lesz szükségem, amire kíváncsiak voltunk, azok az implantátum árak, így célirányosan ezeket kerestük. Szerencsére viszonylag kedvezőek voltak, így maradtunk ennél a fogászatnál, és jobban elmerültünk az oldaluk megismerésében.

Először is, utánanéztünk, hogy mi is az az implantátum pontosan, mert bár tisztában voltunk vele nagyjából, szerettünk volna több információhoz jutni, ha már erre lesz szükségünk. Azt olvastuk a fogászati rendelő honlapján, hogy az implantátum leegyszerűsítve egy általuk használt eszköz, ezek kis csavarok tulajdonképpen, amelyeknek van belső és külső csavarmenetük. A külső menettel rögzül ez az eszköz a fogba, a belső menetbe pedig számos dolgot lehet betekerni. Sokkal tájékozottabbak voltunk, ahogy ezeket az információkat elolvastuk, és így már ez az implantátum dolog nem tűnt annyira misztikusnak. Vannak különbségek az árak között, attól függően, hogy milyen minőségű, de ez nem volt meglepő számunkra, hiszen ez általában így van, legyen szó bármilyen másik dologról is.

Ezek tudatában felhívtam a fogászat weboldalán található telefonszámot, hogy időpontot kérjek. Nagyon kedves volt az asszisztens, akivel beszéltem, és számos hasznos információt elmondott. Először is, szükség lesz egy konzultációra a szakemberrel, mert mindenki más, így a megoldások sem egyformák. Ő majd felvázolja a lehetőségeket, és készít egy kezelési tervet. Illetve feltett egy pár kérdést, mert az implantátum behelyezésével kapcsolatban sajnos van néhány kizáró ok. Szerencsére nálam egyik sem merült fel, így legalább “megugrottam” az első akadályt. Megkaptam az időpontot, és ráadásul figyelembe vették azt a kérésemet is, hogy minél hamarabb legyen az, hiszen amellett, hogy esztétikailag nem túl kielégítő nekem a látvány, kellemetlen is a hiányzó fog.

Nagyon pozitív tapasztalatokkal érkeztem haza a fogorvostól, és a mosolyom is újra a régi lett. Azt hiszem, visszajáró páciens leszek.