Szuper jó helyen dolgozom, ahol minden évben csapatépítést szerveznek. Eddig csak elmentünk egy remek szállodában, ott mindenféle kerekasztal beszélgetések szoktak lenni. Valamint a szálloda mindenfajta szolgáltatásait igénybe szoktuk venni, legyen szó a wellness részlegéről, itt beleértve az uszoda, szauna világot, és mindenféle masszázst. Az étkezések pedig zseniálisak szoktak lenni, majd este újra konferencia szintet üt a tematika. Idén is azt hittük ez vár ránk, de nagyon pozitívan csalódtunk. A szálloda része az, hogy több napos a csapatunk megépítése a munkahelyen, az marad, de az változik, hogy külön program is lesz, csapatépítő játékok címszó alatt.
Amint ezt meg tudtam mentem megkérdezni a HR-en dolgozó kolléganőt, hogy hogy most ennyire program dús lesz a csapatépítő hétvége, hogy még csapatépítő játékokat is betervezett.
A válasza az volt, hogy mivel ő még új ebben a feladatkörben szeretett volna, valami igazán hatásossal nyitni, és a helyszín adta magát, hogy valami újat kipróbáljanak a kollégát. Ez az új pedig nem más, mint a hajókázás, azaz a vitorlás hajó verseny. Mivel a kolléganőm az interneten talált egy remek céget, akik hajók bérbeadásával foglalkozik, természetesen kapitánnyal együtt, mivel mi nehezen vezetnénk el egy vitorlást, szóval arra gondolt, hogy a munkatársak közötti versenyszellemet és összekovácsolódást úgy próbálná erősíteni, hogy egy ilyen vitorlás versenyt foglal le. Ennek ez a remek cég kiválóan megfelel, hiszen kifejezetten van ilyen programjuk, ahol cégek ilyesfajta tevékenységet folytathatnak. Mivel a cég nagyon konkrétan és meggyőzően fogalmazott mindvégig a szöveges beszámolójában és a mellékelt képek is meggyőzték a HR-en dolgozó kolléganőmet, hogy ez lesz az a program, ami ki is kapcsol minket, de közösségformáló ereje is van. A kolléganőm azt tartotta szem előtt, amit a cég is kér, hogy hajózási időszakon belül legyen a foglalás, valamint a tervezés és szabad helyekre való tekintet miatt időben érkezzen meg a foglalási szándék, főleg úgy, hogy egy nagyobb csoportról beszélünk. A kolléganőm tehát időben elkezdte a program megszervezését, és az ajánlatban szereplő összeg is nagyon jutányos volt, így hát ez lett a csapatépítésünk játékos, ámbár nagyon élményekkel teli része, amit szerintem senki nem felejt el, hogy milyen is volt a Balaton vízén egy vitorlásban versenyezni a kollégáival. Odaérkezésünkkor nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, a vitorlások egy nagyon jól felszerelt, remek állapotban lévő hajók volt, amelyre nagy örömmel szálltunk fel, és csak vártuk, hogy mi fog ebből kisülni, nem csak hajós vetélkedőik vannak a cégnek, hanem egyébbel is készülnek a csapatépítésre készülő személyeknek, ilyen a SUP-on való evezés, és ezt is lehet versenyszerűen. A vitorlázás fantasztikus volt, éppen olyan szuper élményt adott, mint amire számítottunk, a hajók is teljesen úgy néztek ki, mint a promóciós fényképeken, úgyhogy még ezzel sem ért csalódás bennünket. A csapatot nagyon jól megépítettük köszönhetően a vitorlásának a Balatonon, mindenkinek nagyon tetszett, úgyhogy a kolléganőtől remek választás volt, hogy ide szervezte. A program után számos kolléga megemlítette, hogy annyira jól érezte magát, és annyi élménnyel gazdagodott, a látványról, amit a Balaton ad, arról nem is beszélve, szóval, jó pár kolléga el tudná képzelni azt is, hogy a következő évi csapatépő játékokat is itt folytassuk le. A HR-es kolléganő elgondolkodik a dolga, ha mindenkinek ennyire tetszett a vitorlázás, de garantálni nem tud semmit.